Kedves Blogolvasók!

Remélem ez a hétvége mindenkinek olyan tökéletesen telt, ahogy nekem. Végre láthattam Őt és névnapi ajándékként még egy rózsával és csokival is meglepett. Aztán jött a szombat parás része: találkozás a szülőkkel. Természetes Ő (tökéletes úriember létére) lazán vette az akadályt és az 'Itthoniak' estére már annyira megkedvelték, hogy marasztalták éjszakára. Rengeteget nevettünk (főleg a régi középiskolás történetein), beszélgettünk a múltról, a jelenről, a jövőről, az álmokról, a célokról és azt hiszem, ilyen szép bókokat, egy este alatt még soha nem kaptam. Így hát, mindenféle túlzás nélkül állíthatom, ez volt életem legszebb estéje..

Nehéz volt ma délután 3-kor elengedni a kezét a pályaudvaron, miközben az utolsó csókok közepette azt suttogta: "Szeretlek", de kénytelen voltam. Azt hiszem, a bamba mosolyom miatt vagy mert a normális séta helyett, szédelegtem az úton, furcsa lehettem, mert megbámultak az emberek.. :)

A tanulásra sajnos kevés időm jutott, a francia leckét épphogy befejeztem, az angolból pedig alig tudtam 1-1 oldalt megtanulni.. A hétvégéről sajnos nem tudok többet mondani, az biztos, hogy soha nem felejtem el. (:

Búcsúzóul pedig kaptok egy idézetet, amit tegnap este a kapcsolatunkra hivatkozva mondott nekem. Csók.

"A távollét csökkenti a középszerű szenvedélyeket, de növeli a nagyokat, mint ahogy a szél is eloltja a gyertyát , de lángra lobbantja a tüzet." /Francois de la Rochefoucauld/