Kedves Blogolvasók!

Remélem ez a hétvége mindenkinek olyan tökéletesen telt, ahogy nekem. Végre láthattam Őt és névnapi ajándékként még egy rózsával és csokival is meglepett. Aztán jött a szombat parás része: találkozás a szülőkkel. Természetes Ő (tökéletes úriember létére) lazán vette az akadályt és az 'Itthoniak' estére már annyira megkedvelték, hogy marasztalták éjszakára. Rengeteget nevettünk (főleg a régi középiskolás történetein), beszélgettünk a múltról, a jelenről, a jövőről, az álmokról, a célokról és azt hiszem, ilyen szép bókokat, egy este alatt még soha nem kaptam. Így hát, mindenféle túlzás nélkül állíthatom, ez volt életem legszebb estéje..

Nehéz volt ma délután 3-kor elengedni a kezét a pályaudvaron, miközben az utolsó csókok közepette azt suttogta: "Szeretlek", de kénytelen voltam. Azt hiszem, a bamba mosolyom miatt vagy mert a normális séta helyett, szédelegtem az úton, furcsa lehettem, mert megbámultak az emberek.. :)

A tanulásra sajnos kevés időm jutott, a francia leckét épphogy befejeztem, az angolból pedig alig tudtam 1-1 oldalt megtanulni.. A hétvégéről sajnos nem tudok többet mondani, az biztos, hogy soha nem felejtem el. (:

Búcsúzóul pedig kaptok egy idézetet, amit tegnap este a kapcsolatunkra hivatkozva mondott nekem. Csók.

"A távollét csökkenti a középszerű szenvedélyeket, de növeli a nagyokat, mint ahogy a szél is eloltja a gyertyát , de lángra lobbantja a tüzet." /Francois de la Rochefoucauld/

Szerző: Amiable  2013.02.17. 22:10 Szólj hozzá!

Sziasztok!

Hát.. hol is kezdjem. Láttatok már olyan csajt, aki kb. 3 óráig takarított, csak mert a pasija átjön hétvégére? Nem? Kár..

A takarítás közben -kedvcsinálónak- megittam még egy "kevés" vörösbort is, mert ugye imádom. De azt hiszem, miután kétszer (majdnem) nekimentem az asztalnak, nem kéne többet inni. (Pláne, hogy mikor anyut kértem, hogy jöjjön ki, mert mutatni akarok neki valamit és kapásból lefejeltem az ajtót, kicsit nézett.. ) Úgy érzem, hogy az összes kosznak amit felszedtem, a háromszorosa tapadt a bőrömre és most megbolondulok..

De megígértem, a blogom bronzérmes olvasójának, 'Pamacslabdának', hogy ezt ma még megírom.

Túl vagyok egy egészen elképesztő matek dolgozaton (egybevéve az osztályfőnököm egyik epés megjegyzését), egy angol szódolgozaton és egy angol korrepetáláson (itt már én voltam a tanár).

És mivel a múltkor a filmajánló volt, most kaptok egy kis "zeneajánlót" is. (Kissé fájdalmas) nosztalgiázásra javaslom Gotye: Somebody that I used to know című számát, így vörösborral egybekötve, nekem a szívem szakad meg. (: Aztán, ha nevetgélésről van szó (főleg az én 'Pamacslabdámmal') akkor mehet Sting: Englishman in New York.. Ha gondolkodós kedvedben vagy (kb. mint én mindig), akkor P!nk: Try tökéletes választás. Ha a helyembe szeretnéd képzelni magad, akkor (legyen egy magyar is) Vad Fruttik: Nekem senkim sincsen című szám lesz a megfelelő. Ha csak buliról van szó, akkor jöhetnek a népszerűbbek; Rudimental ft. John Newman: Feel the love vagy The Sricpt feat Will.I.Am.: Hall of fame.

Na de most megyek és lemosom magamról a koszt. Holnap pedig Ő. Végre. Csókcsók.

Szerző: Amiable  2013.02.15. 21:29 Szólj hozzá!

Kedves Blogolvasók!

Boldog Valentin illetve egy-szokványos-csütörtöki Napot Mindenkinek! (Ugyanis nekem az utóbbi sikerült.)

(Bár az előző bejegyzésben már kifejtettem a Valentin nappal kapcsolatos véleményemet.)

cicaaak.jpgReggel már volt egy érdekes (de inkább kiborító) momentum. A buszon, ablakkal szembe, a korlátot szorosan markolva, rock zenét hallgatva (remélve, hogy felébreszt a reggeli "bágyadtságból") álltam, amikor az autók forgatagába érő busz, kénytelen volt kicsit megállni. Ezzel önmagában, nem is lett volna nagyobb gond, de pont velem szemben, egy tűzvörös autóban, a volánnál észrevettem egy ismerős arcot. 'Mr. Alkohol' (EBBEN bejegyzésben már bővebben kifejtettem a vele való kapcsolatom). A fülemben üvöltő zenétől nem hallottam, de valószínűleg felnevethettem, mert egy pillanatra az összes tekintet rám szegeződött. Én pedig, lehajtott fejjel, mosolyogtam tovább az előttem elsuhanó fák árnyékára..

Egyre kínosabban telnek a matek órák, a hiányos geometriai ismeretem miatt. Holnap csak túlélem valahogy a témazárót.. Valahogy sikerült átvészelnem a mai napot, talán mert 5-ös lett az ének dolgozatom (így tartva az átlagomat) vagy mert ma 'Pamacslabda' (az álnevet Ő választotta magának) mellett ültem, és olyan jókat beszélgettünk (meg ő az egyetlen aki hagyja, hogy fizikán a Szent Johanna gimit olvassam).

A Valentin napnak egy kis szösszenete akkor csapott arcon, amikor az aulából az udvarra sétálva, összefutottam 'Mr. M.'-el. Ki akartam térni előle (mint általában, ha fel szeretne lökni) de most vigyorogva magához invitált és a kezembe nyomott egy rózsaszín csomagolású, Cherry Queent. (Tudniillik Ő soha nem csinál ilyet!) Én gyorsan meg is magyaráztam magamnak, hogy valószínűleg valamilyen újabb csínyéhez kellettem, de 'Pamacsladba' szerint ez a sors keze. Hát, a 'Mr.M.'-el való viszonyomba a sors keze túl gyakran nyúl bele..

Nagy nehézségek, sorozatos hisztik árán, de végül sikerült készítenem egy mézeskalács-szívet Neki. Sajnos, még egy teljes napot kell várnom, hogy lássam, de azt hiszem, megéri.. (Azt kivéve, hogy 9 óra és Ő még sehol).

Szokásomhoz (és rosszkedvemhez) híven iszom egy teát. Bonsoir tout le monde.

Szerző: Amiable  2013.02.14. 21:27 Szólj hozzá!

Kedves Blogolvasók! (Már ha olvassák is, és nem csak küldözgetem itt az üzeneteket a nagyvilágba feleslegesen)

Tegnap elmulasztottam írni, egészen sokáig maradtam a nagymamámnál, a keresztanyummal beszélgettem (végre sikerült összehozni egy találkozót). Megkaptam életem első szemhéjtusát (mivel tudják mennyire vonz az emberek kipingálása -hátha egyszer ebből élek meg) és azt hiszem sikerült egész elfogadhatóra felkennem. :) Névnapomra megkaptam még az Angyali vadász 2. -Angyalcsókot is, mivel az első és a harmadik kötete már a polcomon pihen (egyébként már kiolvastam). Jelenleg a barátnőm által ajánlott Szent Johanna gimi 2. kötetét olvasom, nagyon megtetszett. (:

Még csak február 12.-e de már mindent elárasztott a Valentin-napi őrület. Feleslegesnek tartom ezt az "ünnepet", hiszen ha szeretek valakit, azt nem csak ezen, hanem az év összes napján szeretem (és nem csak ma mutatom ki ezt neki). [Ez csak az én véleményem, természetesen ha valaki szereti, akkor az tök jó ;) ]

Mai program:

6:30-8:00 -Felkelni és beérni a suliba időre. Sikerült.

8:00-13:25 -Túlélni az iskolát. (Sikerült befejeznem a Szent Johanna gimi első részét, belekezdtem a másodikba.. barátnőmmel elnevetgéltük a fizikát.)

13:25-14:20 -Barátokkal hülyéskedni a szünetben. Kiválasztani a felolvasandó szövegem a megyei fordulóra a Tanárnővel (sikerült). Elérni a buszt.

14:35-16:28 -Mamámnál ebédelni, unokaöcsivel beszélgetni/kártyázni. Elkezdeni a leckét. Elérni a buszt.

17:00 -19:00 -Lecke.. rengeteg lecke. Tanulni a 3 oldalnyi angol szót, holnapra. Péntekre 5 oldal kell, jövőhét hétfőre 7 oldal. Miközben a húgom kikérdez a szavakból, francia manikűrt kékkel festeni a körmömre (egész szép lett :) ).

Ilyen érdekesen telnek a napjaim.. Közben pedig virul a fejem, mert több "régi" ismerősöm is felkeresett, miszerint szívesen találkoznának velem. Szerencsére, vannak akik nem felejtettek el. :)

Na de most iszok egy teát, és angolozok. Bye.

Szerző: Amiable  2013.02.12. 19:48 Szólj hozzá!

Kedves Blogolvasók!

Veletek is biztos előfordult már, hogy éppen a munkából hazajövet vagy csak reggelente ücsörögtök a kanapén, kezetekbe forró teával, gyümölcsöt rágcsálva és azon elmélkedve, melyik film lenne-e a legkedvezőbb a mai hangulathoz. A listára (ha van ilyen) már rá se pillantotok, hiszen úgyis kívülről fújjátok az egészet. Ötlet nincs, de ha szerencsétek van, ráleltek egy (viszonylag) régen lejátszott vígjátékra.

Pont az ilyen esetek elkerülése végett, csináltam ma nektek egy kis "filmajánlót", mivel ma nekem sem volt semmi épkézláb ötletem (végül mi a Sztárom a párom mellett döntöttünk). Azt a 7 filmet próbáltam nektek összeszedni, amiket nemrég láttam és megtetszettek. Egyet-kettőt érdemes szerintem megnézni (vagy utánaolvasni) és ha valaki megnézi az unszolásomra, vagy látta már, a véleményét szívesen fogadom kommentben. ;)

Animációs:

Hotel Transylvania -Ahol a szörnyek lazulnak (Hotel Transylvania)

amerikai animációs film, 2012

Történet: Drakula gróf ötcsillagos erdélyi szállodája menedéket nyújt a szörnyeknek, hogy elrejtőzzenek a veszélyes emberek elől. A gróf azonban nem csak szállodaigazgató, hanem főállású apa is, így minden évben összehívja a szörnyeket, hogy szeretett lányának, Mavisnak tökéletes szülinapot rendezzen. Ám, minden a feje tetejére áll, amikor egy ember téved a szállodába..

Színészek: Adam Sandler (Drakula gróf hangja), Selena Gomez (Mavis hangja), Steve Buscemi (Wayne hangja), Kevin James (Frankenstein hangja), David Spade (láthatatlan ember hangja)..

 

Akció:

Féktelenül (Speed)

amerikai akcióthriller, 1994

Történet: Howard Payne (Dennis Hopper), a mindenre elszánt pszichopata, felrobbantja Los Angeles egyik toronyházának liftjét, tervét azonban meghiúsítja Jack Traven (Keanu Reeves), aki még a robbantás előtt kimenekíti a liftből a túszokat. Bosszúból Howard egy száguldó, utasokkal teli, bombával felszerelt buszt szabadít a városra. Megkezdődik az őrült hajsza, amiben Jack és egy bátor utas, Annie Porter (Sandra Bullock), minden idők egyik legveszélyesebb mentőakcióját hajtják végre.

Színészek: Keanu Reeves (Jack Traven), Sandra Bullock (Annie), Dennis Hopper (Howard), Jeff Daniels (Harry Temple), Beth Grant (Helen)..

 

Dráma:

Az igazság ára (The Lincoln Lawyer)

amerikai dráma, 2011

Történet: Mick (Matthew McConaughey) eddig javarészt piti bűnözők védelmét látta el, ám most úgy érzi, megfogta az isten lábát: egy gazdag Beverly Hills-i playboy (Ryan Phillippe) ügyét bízzák rá, akit emberölési kísérlettel vádolnak. Az ügyvéd azt hiszi, könnyű dolga lesz, ám a rengeteg pénzzel kecsegtető eset, amely pofonegyszerűnek ígérkezik, hamarosan halálos játszmává alakul át. Hallernek nemcsak egy hozzá hasonlóan mesteri manipulátorral, de saját lelkiismeretével is meg kell küzdenie.

Színészek: Mickey Haller (Matthew McConaughey), Marisa Tomei (Maggie McPherson), Ryan Phillippe (Louis Roulet), John Leguizamo (Val Valenzuela), Josh Lucas (Ted Minton)..

 

Klasszikus:

Biciklitolvajok (Ladri de biciclette)

fekete-fehér, olasz filmdráma, 1948

Történet: Antonio, a külvárosi, munkanélküli családapa hosszú hónapok óta először dolgozhatna plakátragasztóként. A munkához azonban elengedhetetlenül szüksége lenne biciklire. Miután a megváltó jármű a zálogházban helyet cserél a feleség utolsó lepedőjével, úgy tűnik, Róma kiábrándító mocska enged szorításából. Ám az első munkanapon ellopják a kerékpárt. Antonio és fia, Bruno a tolvaj után veti magát.

Színészek: Lamberto Maggiorani (Antonio Ricci, az apa), Enzo Staiola (Bruno Ricci, a fiú), Lianella Carell (Maria Ricci, az anya), Gino Saltamerenda (Baiocco)..

 

Horror:

Sikoly (Scream)

amerikai thriller, 1996

Történet: Sidney (Neve Campbell) tinédzserként száll szembe szorongásaival. Anyját csupán néhány hónappal ezelőtt gyilkolták meg, apja csak az üzletnek él, mit sem törődik lányával; sőt még barátja is örökös feszültségben tartja a magányos lányt. És még mintha ez sem lenne elég, brutális sorozatgyilkos kezdi el terrorizálni a csendes kisvárost, de főként Sidney iskolatársát, Casey Beckert (Drew Barrymore). A gyilkos kedvenc horrorfilmjeiből merít ihletet, hogy felforgassa a várost és kollégiumát.

Színészek: Neve Campbell (Sidney Prescott), Drew Barrymore (Casey Becker), David Arquette (Dwight Riley), Courteney Cox (Gale Weathers), Rose McGowan (Tatum Riley)..

(Javaslom még a Sikoly többi részét is! ;) )

Romantikus:

Holiday (The Holiday)

amerikai romantikus vígjáték, 2006

Történet: Két fiatal nő, két összetört szív. Iris reménytelenül szerelmes a kollégájába, akivel viszonyt folytat. Nem elég, hogy érzelmei viszonzatlanul maradnak, a férfi a karácsonyi bulin bejelenti, hogy eljegyezte az egyik kolléganőjüket. Eközben a munkamániás Amanda rájön, hogy a barátja megcsalja, ezért kiadja az útját. A két összetört szívű lány a világhálón akad egymásra. Miután kölcsönösen elsírják bánatukat, elhatározzák, hogy kipihenik megpróbáltatásaikat. Mivel az egyik Londonban, a másik pedig Los Angelesben él, kitalálják, hogy otthont cserélnek. A pasimentes vakáció azonban nem a tervek szerint alakul.

Színészek: Cameron Diaz (Amanda), Kate Winslet (Iris), Jude Law (Graham), Jack Black (Miles), Eli Wallach (Arthur Abbot), Rufus Sewell (Jasper), Edward Burns (Ethan)..

Amit most játszanak a mozikba:

A nyomorultak (Les Misérables)

angol zenés dráma, 2012

Történet: A XIX. századi Franciaországban játszódó történet az összetört álmokról, a viszonzatlan szerelemről, a szenvedélyről, az áldozatról és a megváltásról szól - az emberi lélek túlélésének időtlen testamentuma. Jean Valjean (Hugh Jackman), az egykori elítélt, akit évtizedeken át üldöz a könyörtelen Javert felügyelő (Crowe), miután megszegi a próbaidejét. Amikor Valjean vállalja, hogy gondoskodik Fantine, a munkásnő leányáról, Cosette-ről, az életük örökre megváltozik

Színészek: Hugh Jackman (Jean Valjean), Russel Crowe (Javert), Anne Hathaway (Fantine), Amanda Seyfried (Cosette), Sacha Baron Cohen (Thénardier), Helena Bonham Carter (Madame Thénardier)..

 A legutolsót még én sem láttam, de a legjobb barátnőmmel már tervezzük, hogy elmegyünk megnézni. (: Remélem azért valaki talált kedvérevaló filmet, vagy csak kapott egy jó ötletet az esti filmezéshez. A napom a szokásos kerékvágásban telt, 11kor kikászálódtam az ágyból, az 'Itthoniakkal' és 'Zizi'-vel, a nagynénémmel képkereteket festettünk. :) Olyan lassan telt a nap Nélküle.. már csak 7 nap.

Mivel ma nem tanultam, holnap muszáj lesz. Francia igeidő-tanulás, angol könyvajánlót írni és matekból a geometriai feladatok. Fúj, geometria. Akármilyen egyenletet, függvényt megértek, de a geometria.. örök ellenségem.

Kedvenc párosításom a hétvégére: melegszendvics és tea :P

További kellemes szombat estét, és jó filmezést mindenkinek! Csók.

Szerző: Amiable  2013.02.09. 21:49 Szólj hozzá!

Kedves Blogolvasók!

Nem feledkeztem ám meg rólatok, csak ez az elmúlt 2-3 hét kissé "zsúfolt" volt, de mindjárt be is számolok nektek az iskola és egyéb elfoglaltságok által adott izgalmakról. ;) Azt hiszem ez a bejegyzés egy kicsit hosszú lesz..

Szóval, kezdjük a számokkal..

179 nap van hátra a 18. születésnapomig.

126 nap van hátra a suliból (szünetekkel,hétvégékkel együtt..)

4,1 lett az átlagom félévkor (középiskolában eddig a legjobb!)

5-ös lett a töri szóbeli vizsgám, 4-es az írásbeli.

8 nap van hátra a jövőhét szombatig. (♥)

Kaptam egy 5-öst angol felelésre (csoda!) és 3-as lett a fizika témazáróm (nagyobb csoda!).

Amióta nem írtam a blogot, is van mindennap 1-2 látogató. Köszönöm! :)

...

Az elmúlt hetekben sok minden történt velem, azt sem tudom mivel kezdjem. A legutolsó beszélgetésemben említettem a tanulást, annak fentebb olvashatjátok az eredményét. Még annyit szeretnék elmondani, hogy a "Szép Magyar Beszéd" című iskolai versenyen (felolvasó-verseny) vettem részt a minap, és sikerült továbbjutnom: megyek a megyei fordulóra! :) Ó, és így közvetetten küldenék egy hatalmas nagy csókot a honfoglalónak! ;) (Sejthetitek, hogy nem a csikizős srácról van szó.)

Megszereztem életem első bankkártyáját, iskolaszövetkezetnél is voltam elintézni a nyári munkát. Múlthét pénteken nagyon fájt a torkom, le is betegedtem.. hétfőn itthon pihentem, keddtől már a suli lépcsőit taposhattam újra. Szerencsére hamar meggyógyultam.

Az emberi kapcsolataim azt hiszem, nincsenek a toppon, már büszkén kijelenthetem: Jól érzem magam a bőrömben. Az idegesítő személyek jelenlétét az életemben próbálom a minimális szintre csökkenteni, eddig sikeresen. A baráti társaság megvan, szerencsére 1-2 emberre még mindig számíthatok. A minap kaptam egy szerelmi vallomást is, de sajnos erre az ajánlatra nem mondhattam igent. Foglalt a szívem. :)

Úgy érzem, a "Doktorral" folytatott beszélgetéseim alapján, hogy a kapcsolatunk egy egész elfogadható szintre lépett. Tavaly február 3.-án ismertem meg, könyvet lehetne írni a "viszonyunkról". Mindenesetre, az örökös piszkálódástól a sértődős beszélgetéseken át, sikerült eljutnunk a kellemes eszmecseréhez is! :) Ámen.

A mai nap felfedezése: sikerült folyamatos ismétlésre állítanom egy számot. :)

A hónap felfedezése: az ananász a "leghomoszexuálisabb" gyümölcs (igen jó pasitól hangzott el ez a mondat, egy érdekes filmben.)

Mára ennyi fért bele, holnap ha lesz időm (és jut még eszembe valami) írok. Puszi.

Szerző: Amiable  2013.02.08. 20:17 Szólj hozzá!

Éééés heló. (Tudom, hogy "és"-el nem kezdünk mondatot, csak próbálok keménykedni.. :D )

Izgalmasan telt ez a hét, szerencsére lezajlott -majdnem- az összes dolgozat, vizsga meg miegyéb. Jelentem, a töri vizsgám szóbelijét, Szent Istvánnak köszönhetően 5-ösre teljesítettem, úgyhogy éljen,éljen! Az írásbelinek még nem tudom az eredményét, de reménykedem, hogy hasonló lesz. :)

2012.01.12. este

A hétvégét, úgy terveztem, hogy a tanulásnak szentelem, de kivételesen lustálkodás lett belőle.. :) Elfáradtam. Holnap csak 2 dolgozat lesz (remélem ezekkel le is zárul most ez az időszak. Óó és tegnap este még az is kiderült, hogy a honfoglalón is vannak érdekes emberek.. :D

Megismerkedtem 2 sráccal is, mindkettő érdekes fazon. Az egyikkel már csak azért elegyedtem szóba, mert azzal indított, hogy "Szia, csikis vagy?" .. Aztán kiderült, hogy roppant unalmas.. vagy csak a másik srác mellett tűnt annak, nem tudom. Aki amúgy egy abszolút szellemes, kedves srácnak tűnik egyenlőre. Mindenesetre én jót nevettem, egészen hajnali 2ig. Szóval aki valamiféle társaságot keres, de távol állnak tőle a társkereső oldalak (ahogy tőlem is) szerintem még a honfoglaló is megfelel erre a célra. :) És kitudja.. lehet, hogy ezekből még olyan barátságok is kialakulnak majd, amire nem is számítanánk.

Két részre kellett osztanom ezt a bejegyzést, mert, bár tegnap este elkezdtem megírni, lefoglalt az új emberek megismerése és felkutatása honfoglalón.. :D

Viszont, ami meglepő fordulat volt, hogy tegnap egyáltalán nem jutott eszembe 'Mr.K'.. ennek olyan hihetetlenül örültem, mert így már látom a "fényt az alagút végén".. hogy egyszer vége lesz ennek a szenvedésnek, ennek a borzasztó űrnek, amivel nap mint nap kelek és fekszek. :)

Szóóóval most happy van. :)

Nektek további jó hétvégét, holnap munkanap, én megyek vissza lustizni. Csókcsók.

2012.01.13. délután

Szerző: Amiable  2013.01.13. 14:06 Szólj hozzá!

Jóóóóó estét! :)

Abszolút vidám napom/hetem volt, a francia feleléssel és a töri írásbeli vizsgával, ami nem is sikerült olyan rosszul. Csütörtökön kiderül, hogy a szóbelin, hogy teljesítek. Drukkoljatok!

'Mr. Alkoholt' (és higgyétek el, rászolgált a nevére) egyre többet látom a sulinál "somfordálni". Már rég túl vagyok a "jajj esetleg valami köze lehet hozzám, hogy arra jár" dolgon, hiszen már augusztus óta nem történt közöttünk semmi -hála az égnek. Nem tagadom, szerettem, sőt, még mindig szeretném, ha nem szakadt volna vége a "dolognak".. Kapcsolatnak nem nevezném. Inkább tapasztalatszerzésként fogom fel, a tanulsága: ne kezdj olyannal, akinek már a puszta személye is akadály a kapcsolatban.

(Ráadásul még 'Mr. Alkohol' legjobb haverja sem hagy békén és sokadjára próbál befűzni. Utálom az ilyet.)

A mai napot leginkább a legjobb barátnőmmel töltöttem, ő legalább most boldog a jelenlegi barátjával. :) Bár, nem rég vagyunk barátnők, de Ő az egyetlen akiben maradéktalanul megbízom mostanság. :)

Imádom azokat a pillanatokat amikor 'Bokréta' (az egyik csaj, akivel már egyáltalán nem beszélünk) féltékeny és utálatos pillantásokat küldd felém a suliban. :):) Hiába, engem valahogy mindig is feldobott, ha valaki nem csípi a buksimat.. :P Ez szüli a legőszintébb és legérdekesebb szituációkat. :)

Mára ennyi gyerekek, nem jut eszembe semmi más. Búcsúzóul kaptok tőlem egy "édes" képet, na persze nem saját, de ha lesz alkalmam ilyet fényképezni, megteszem. :)

861820_36930498.jpg

Szerző: Amiable  2013.01.08. 19:59 Szólj hozzá!

Kedves blogolvasók. Először is elnézést a kései írásért, de lefoglalt a tanulás meg a lustálkodás. Leginkább az utóbbi.. :) A középiskolához képest, ez a hét elég nehéz lesz számomra, a három témazáró, egy felelés, egy szódolgozat, egy írásbeli és szóbeli vizsga, és még sorolhatnám mellett..

Remélem hamar túl leszek rajta és ha szerencsém van, az idei félévet sikeresebben zárhatom mint a tavalyit. Igyekszem én, csak azért a kényelmes kanapén feküdve, narancsot rágcsálva a kedvenc sorozatomat nézni mégis csábítóbban hat, nem?! :)

Az 'Itthoniakkal' volt egy ominózus beszélgetésem a minap és felvetettem a rendőrtiszti főiskola lehetőségét, de mivel az erőnlétem nincs a toppon, hamar el is vetettük. :) Végül azt hiszem, majdnem sikerült meggyőznöm őket, hogy egy sportlövészeti tanfolyam nekem való lenne. Még nem egyeztek bele, de reménykedem. Ahogy a második piercingemet is latolgatják, a névnapomra.

Röviden ennyi lenne, ami velem történt az elmúlt néhány napban, az év első iskolanapja is lezajlott, többé-kevésbé sikeresen. Lehetséges, hogy a héten már nem lesz időm újabb szösszeneteket megosztanom veletek, de legkésőbb pénteken, kiöntöm a lelkem. Az vigasztal, hogy már csak 212 nap van a 18. születésnapomig,  kb. 141 munkanap a nyári szünetig (+/-a szünetek közben) és pont egy hónap a névnapomig. Ezt az évet még csak kihúzzuk valahogy. ;)

Holnap munkanap.. sok sikert.

Szerző: Amiable  2013.01.06. 20:51 Szólj hozzá!

Kezdeném azzal, hogy Boldog Újévet Mindenkinek! :)

Olvastam egy egész "tanulságos" idézetet ma reggel az újévről, és nem csak, hogy jobb kedvem lett tőle, de az ilyen kis szösszenetek annyi energiát képesek az emberbe táplálni.. :) Kissé hosszú, de megéri elolvasni.

"Álljunk meg, és emlékezzünk a mögöttünk álló évre! Emlékezzünk a sikereinkre és a kudarcainkra, a megszegett és betartott ígéreteinkre. Arra, amikor a legjobb kalandokban volt részünk, és amikor bezárkóztunk, hogy elkerüljük a csalódásokat. Valójában erről szól a Szilveszter. Kapunk még egy esélyt, hogy megbocsássunk, hogy jobbak legyünk, többet adjunk, többet szeressünk, éljünk. Ne töprengjünk azon, mi lett volna ha, örüljünk annak, ami jönni fog. Fogadjuk meg, hogy jobban odafigyelünk egymásra, jót adjunk, és nem csak ma éjjel, hanem egész évben. A jutalom, amiért túléltük az ünnepeket, az újév, és már el is jutottunk az újévi fogadalmak csodás hagyományához. Hagyd hátra a múltad, és kezdd elölről! Nehéz ellenállni a kísértésnek újrakezdéskor, hogy a múlt év problémáit a szőnyeg alá söpörjük. Ki dönti el, hogy mikor ér véget a régi, és kezdődik az új? Nem jelzik a naptárban, nem szülinap, nem egy új év. Ez egy esemény. Kicsi vagy nagy? Valami, ami megváltoztat minket. Jó esetben reményt ad, vagy egy új életmódot és világnézetet. Elengedjük a régi szokásainkat, és emlékeinket. A lényeg az, hogy sose adjuk fel a reményt, hogy lesz egy újabb kezdet."

Így összegezve biztosan kijelenthetem, hogy ez az év volt a legjobb, a legnehezebb és a legfájdalmasabb évem is. Sok dolgot veszítettem el az életemből, többek között 3 barátomat, viszont sok új és szép élménnyel 

szilveszter.jpg

gazdagodtam. A legjobb barátnőm felhívott az este, jót beszélgettünk, bár én a kelleténél hevesebben reagáltam a dolgokra, az előzőleg benyakalt pezsgő miatt. :)

Remélem mindenkinek jól teltek az ünnepek és lélekben fel tud készülni, hogy nemsokára ismét vissza kell térni a "normál kerékvágásba", az iskolába, a munkahelyre..

Holnap engem még vár egy plázázás a fent említett barátnővel és (remélhetőleg) egy kis kikapcsolódás is.

Még egyszer Boldog Újévet és Kellemes Ünnepeket! :) Auf Wiedersehen.

(Valójában nem tanulok németet, sőt, nem szeretem a nyelvet, de ez most jólesett. :P )

Szerző: Amiable  2013.01.01. 18:18 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása